1. fejezet - 1. rész
Winn Ames valami neszt hallott, és megtorpant. De csupán egy tücsök cirpelése zavarta meg a kentucky-i júniusi éjszaka csöndjét. Mezítláb tovább osont hát az előszobában, majd fölmászott a keskeny padlásfeljáró lépcsőjén.
Fölkattintotta a lámpát. Por szállongott a fojtott levegőben. Winn a hajópadló középső, recsegő deszkáját óvatosan kikerülve lépkedett a padlás jobb sarka felé. Ott volt ugyanis az a régi, fekete láda, melynek rézzel futtatott névtáblájára egykor a W.P.A. kezdőbetűket vésték.
Winn letérdelt és mutatóujjával újra átrajzolta a kezdőbetűket.
– Warren Patrick Ames – suttogta. A láda az édesapjáé volt, aki immár tizenöt éve, még Winn születése előtt halt meg.
A lány fölnyitotta a ládát. Megcsikordultak a csuklópántok. A nyikorgás elég halk volt, nemigen ébreszthette föl az édesanyját. Winn mégis bűntudatosan nézett le a padlóra. Édesanyja hálószobája pontosan ott volt a padlástér alatt.
Anyu nem tiltotta meg, hogy kinyissam, gondolta. Alice Ames egy szót sem szólt, amikor Winn este a nagyapja régi szerszámkamrájában fölfedezte a ládát.
– Vidd haza a ládát! – mondta nagyapó.
Alice a ládáról nagyapóra, majd Winnre nézett. Szemöldökét összehúzva hunyorgott, mint akinek fáj a feje. Végül vállat vont.
– A "P" minek a kezdőbetűje? – kérdezte Winn.
– Patrick. – Alice aztán ettől fogva szóba sem hozta többé a ládát. Általában alig beszélt Winn apjáról. Ha pedig mégis, úgy valahányszor csak ugyanazt a néhány vidám történetet mesélte el. – Nem akarlak megterhelni a múlttal – mondogatta mindig. – Warren halálával egyszer s mindenkorra véget ért az én addigi életem.
– Pedig ez az én múltam is – mondta Winn a padlás áporodott, dohos levegőjében. – Warren akkor is az apám, ha nem ismerhetem már meg. Egymás után szedte elő Warren holmiját a ládából: volt ott kagylógyűjtemény, egy bizonyos Fats Domino lemeze, egy pár horgászcsizma.
Mindezek után jegyzetfüzetek kerültek elő. Warren Ames halbiológus volt. Világosbarna kartonborítójú spirálfüzetekbe írta feljegyzéseit. Voltak köztük tudományos megfigyelések, olvasmányainak tartalmi kivonata, de a magánéletéről szóló rövid beszámolók is. A legtöbb feljegyzés mellé odaírta a helyet és az időpontot is.
Winn rájött, hogy a papája nyilván mindig és mindenhová magával vitte a jegyzetfüzetét. Az egyik bejegyzés például október elsején, kilenc óra ötven perckor, a Boston felé tartó repülőjáraton készült. Egy másik fölött pedig az "1. motel" felirat állt. Sőt, a következő a „December 10. – otthon a fürdőkádban" címet viselte.
Az összes feljegyzés kusza, apróbetűs írással, sebtében volt odavetve. Winn az összes jegyzetfüzet címét elolvasta. Az utolsón a „Haltanulmányok a Thompson tónál" felirat szerepelt. A lány félretette a jegyzetfüzeteket. Később majd elolvassa valamennyit.
A jegyzetfüzetek alatt szakfolyóiratokat talált, mint például "Az állatok viselkedése" vagy az "Amerikai zoológus". Winn megnézte az egyik folyóirat tartalomjegyzékét: Hormonképződés és -felbomlás a rákfélék látószerveiben; Az élővizek kénnel való szennyezettségének hatása a heringek szaporodására; Vitás kérdések a prémfókák és Maine halászati üzemének érdekterületéről.
Ez utóbbi cikk szerzője Warren Ames volt. Winn föl akarta lapozni, de a lapozásnál egy piros filctollal bekeretezett cikkre esett a tekintete. "Milyen körülmények között képesek a fókák ikreket világra hozni?"
Winn átfutotta a cikket. Több szövegrész alá volt húzva. A jobb fölső sarokba pedig Warren Ames sajátos bolhabetűivel följegyzett egy szót, amit azonban Winn nem tudott elolvasni.
Most már csak egyetlen dolog maradt a láda alján: egy sötétzöld, kötött kardigán. Dohos tengervíz-szaga volt. Winn megrázta a kardigánt, és magához próbálta. A könyöke elvékonyodott, az ujján megfakult foltok jelezték, mintha Ames a kardigánt kizárólag fölgyűrt ujjal viselte volna. Winn, a szúrós gyapjút az arcához szorítva sírni kezdett.
Warren Ames eddig nem jelentett neki többet, mint egy férfit anyja réges-régi elbeszéléseiből. Egy szerényen mosolygó arcot az egykori fényképeken. Ez a kopott, zöld kardigán azonban szinte életre keltette benne az apját. Ekkor érezte át azonban először igazán azt is, hogy elvesztette.
Fölegyenesedett. – Valahogy majdcsak kiderítek mindent az édesapám életéről! – szólalt meg fennhangon.
Puff! A kardigánból valami belepottyant a ládába. Winn belenézett. Még egy jegyzetfüzet. Kartonfedelén vízfoltok. A címe pedig: „Tanulmányok a prémfókákról, Black Gull-sziget, Maine". Winn kinyitotta a füzetet. Az első oldalon két keltezést talált. Az első Warren Ames kézírása volt. A másodikat azonban nyilvánvalóan valaki más írta oda később. Egészen más írás volt. A beírt keltezés pedig az előzőnél mintegy három évvel későbbi március elseje. Az édesapja halálának napja, tudta meg később Winn a nagyapjától. A lány becsukta a jegyzetfüzetet.
Gyáva kukac, korholta saját magát.
– Mindent meg akarok tudni az édesapámról – mondta fennhangon, ismét fölütve a jegyzetfüzetet. Egy félbehajtott rajzlapot talált a spirálfüzet lapjai között, a hátoldalán a következő szavakkal: „Brenna, Black Gull-sziget, augusztus 1." Az édesanyja kézírása volt. Szépírás, ahogy Alice nevezte: finom vonalú, lekerekített betűk. Egy művész kézírása.
A rajz egy sziklás tengerparton álló fiatal nőt ábrázolt. A háttérben a tengerben fekete pontok: fókafejek.
Winn a fókákra meredt. Néha, ha beleélte magát – és nem volt túl fájdalmas -, megérzett, és meglátott olyan dolgokat, melyek mások előtt rejtve maradtak. Ébren is képes volt álmokat látni.
Sokszor rábeszélte Alice-t, hogy vigyenek haza kóbor kutyákat vagy macskákat. Néha még azt is tudta, mit gondolnak az állatok. Tudta, honnan kerültek oda, és azt is, hogy visszavigyék-e őket, vagy inkább ne. – Ez egy adottság: a dolgok velejébe látni. Mollie bizonyára így nevezné – mondta egyszer Alice.
Winn gyakran eltöprengett rajta, ki is lehet ez a Mollie. Most azonban beleélte magát ébren-álmodó képességébe. Az édesapja keresésére indult. Az álmokban pedig nincs jelentősége sem az időnek, sem a térnek, sem a halálnak.
Vihar készülődött. A csapzott, szürke madártollszerű felhők, mint verdeső szárnyak, vagy egy kísértet kifeszített ujjai kavarogtak az égen. A szél egyre kisebb és kisebb körökbe tömörítette, míg végül óriási, fekete esőfelhővé formálta a felhőfoszlányokat.
Warren Ames a vízen átgázolva nyújtotta felé a kezét. De aztán eltűnt, elsodorták a hullámok. A tenger szürke vize, mint valami élőlény, fölcsapott az égig. A tenger robaját is túlharsogó panaszos kiáltás sem emberi, sem állati hanghoz nem volt hasonló.
Winn fázósan burkolózott apja kardigánjába. De a szélnek és a hullámoknak már nyoma sem volt. Csupán a magas padlásablakon bevilágító sápadt holdfény maradt. Winn ismét a rajzon lévő fiatal nőre pillantott. Alice fekete filctollal festette a nő haját, de az egyik oldalon egy tincset fehéren hagyott. Az egész képből a nő mélyen ülő szeme volt Winnre a legnagyobb hatással. Ugyanolyan fekete, mint a haja. A tekintete még ezen a ceruzarajzon is igen titokzatosnak tűnt.
A padlás alatti szobában megnyikordultak a rugók. Winn lépteket hallott. A rajzon, a bekarikázott cikket tartalmazó folyóiraton és a jegyzetfüzeten kívül mindent visszarámolt gyorsan a ládába. Halkan lecsukta a láda fedelét. Lábujjhegyen a lépcsőhöz osont. Kisvártatva azonban mégis visszafordult, még egyszer kinyitotta a ládát, és kivette a kötött kardigánt is.
A látomására gondolva magához szorította. A láda és tartalma mintha valamiféle ajtót nyitottak volna édesapja megismeréséhez. A látomásában végre odatalált hozzá.
– Kinyújtottad felém a kezed – suttogta Winn. – Ennyi éve várod már, hogy rád találjak? Gondolod, hogy én majd megtalálom azt, ami vagy aki miatt el kellett veszítselek? El kell jutnom a Black Gull-szigetre!

  • Dióhéjban... :)


    Ezt a történetet nem én írtam, hanem tinikoromban olvastam. De úgy véltem, hogy jó kis történet, és szívesen megosztanám veletek is. Sokat azért nem kell tőle várni, akkor nem fogtok csalódni... :)

    Winn a fészerben lelt poros ládában megtalálja édesapja holmiját, aki meghalt, még mielőtt a lánya megszületett volna. A Black Gull-sziget közelében történt titokzatos hajószerencsétlenségre senki sem tud magyarázatot. Winnt nem hagyja nyugodni apja kísérteties halála, és a szigetre utazik. A nagynénjénél, Jane-nél, aztán olyasmit él át, amit józan ésszel szinte föl sem lehet fogni...

    Rendszeres olvasók