A vacsoránál senki sem tett megjegyzést az üresen maradt székre. Jane néni idegesen gyűrögette a szalvétáját. Szóra nyitotta a száját, de aztán be is csukta rögtön, amikor Jake mérgesen fölmordult. A férfi kifejezéstelen ábrázattal bámult a tányérjába. Winn idegesen toporgott. Amikor a lábával véletlenül hozzáért Jake-éhez, beleborzongott a férfi tekintetébe. Jobbnak látta a szobájába menekülni.
Winn a csukott ablakon át is hallotta a tenger beszűrődő moraját, az előszobából pedig az állóóra ketyegését. Végtelenül hosszúnak tűnt még az idő éjfélig. Újra elővette édesapja jegyzetfüzetét a hátizsákjából, ahová visszadugta, amikor följött a partról.

Március 1. Little White Horse.
Fölütöttem a sátramat itt a szigeten, a fókák közelében. Hajnali két órakor a világos bundájú anyafóka ikreket hozott a világra! Ikreket! Ez a második följegyzett eset, hogy ennek a fókafajnak a nősténye ikreknek adjon életet! A hajnali szürkületben sikerült néhány felvételt csinálnom és a fiatalabbik fókabébit /mindkettő nőstény/ megörökítenem. Az elsőszülött a fókákra jellemző ösztönös félelemmel viselkedik az emberek iránt. Képtelen vagyok a közelébe férkőzni. Aztán különös dolgot észleltem. Az elsőszülött fújtatott, és jellegzetes riadt kiáltásokat hallatott, amikor megérintettem a húgát.

Április 2.
Először vedlették le bőrüket az ikrek. A fiatalabbik nőstény bundája a szokásos világosszürke, fekete foltokkal. Az elsőszülötté azonban egészen különleges: koromfekete, a hátán végigfutó ezüst csíkkal.
Az anyjuk egy hete hagyta el őket. A Fókaöbölben szoktam figyelni az ikreket, bár idejük legnagyobb részét a Fókaszirten töltik. Szokatlan, hogy együtt maradt a két testvér. A prémfókák pedig általában magányosan élő fajta, sőt kifejezetten ellenségesen viselkednek társaikkal. A munkatársaim bizonyára kinevetnének, ha elolvasnák: az én ikreim szeretik egymást! A fókák nemsokára megkezdik hat hónapig tartó vándorlásukat. Mint tudós, remélem, hogy visszatérnek majd...

Winn átfutotta a fókák különböző sajátosságairól, bundájuk színéről szóló néhány oldalt, ami ezután következett. Csak Warren szeptemberi jegyzeteiben bukkantak föl ismét az ikrek.

... Szeptember 10.
Visszajöttek az ikrek! A gyönyörű, koromfekete bundájú fókalányról azonnal megismertem őket. A húga bundája most már szürkésbarna. Még mindig a szokásostól eltérően viselkednek: állandóan egymás közelében vannak, sőt sokszor összedörgölőznek. A Nagy Fókaszirtnél láttam meg őket.

Az év utolsó följegyzéseiben aztán Winn már nem sokat talált az ikrekről. Átlapozott hát egy oldalt, és rátért a következő évi följegyzésekre.

Február 20.
Ma reggelre valami, valószínűleg egy fóka, elszakította Stew Gillis új halászhálóját. Estére falugyűlést hívtak össze. A halászok a fókákat okolták az utóbbi hetek gyenge fogásáért. Titokban még örültek is neki, hogy Stew pórul járt. Egyedül Jake tartotta a száját.
– Ezek után még a törvény emberei is szemet hunynak majd, ha holnap reggelre néhány fókával kevesebb lesz – mondta Bob Burnham. Én korán hazamentem. Ahányszor csak kinyitottam a számat, valaki mindig közbevágott:
– Hagyd csak, Ames. Te egy előkelő egyetemtől kapod a pénzedet, és nem kell a nejednek a tavalyi ruháját elhordania, ha rosszabb a fogás.

Március 1. hajnali öt óra, az Old Homestead-i verandán.
Egész éjjel le sem hunytam a szemem a tegnap délután négy órakor hirtelen ránk törő vihar miatt. Egy fóka még a vihart is túlkiáltotta. Alice is azt mondta, hogy egész teste beleremegett abba a velőtrázó kiáltásba.

Este tíz óra.
Ma reggel Jake az északi parton, pontosan a Fókaszirttel szemben egy fiatal nőre bukkant. Egy csónakból eshetett ki talán, és a szikláknak vágták a hullámok. Sok vért vesztett. Utolsó erejével azért még megtiltotta Jake-nek, hogy orvost hívjon. Most Mollie ápolja.

Március 21.
A parton talált fiatal nő, Brenna, remek segítségnek bizonyul. Semmit sem mesél a családjáról, sem arról, hogy hová igyekezett, és hogy került a tengerre azon a viharos éjszakán. A csónak roncsait még mindig nem találtuk meg. A lány válla igen csúnyán szétroncsolódott. Csak arra emlékszik, hogy a sziklákhoz csapódott. Emlékezetkiesés? A szervezete azonban nagyon erős. A vállán lévő seb, hála Mollie-nak, szépen gyógyul.
Bárhonnan is jött, örülök, hogy Brenna velünk marad. Komoly segítség nekem. Mindig pontosan tudja, hogy hol és mikor lehet a fókákat a legjobban megfigyelni. Sőt, legutóbb még azt is elmondta, mire gondolnak a fókák! És még az is megtörtént, amire senki sem számított: Jake szerelmes lett!

Április 1. A Fókaöbölben.
Brennával nagyon jó barátok lettünk. Ma hallottam énekelni. A fókákra kellett gondolnom. Egy pillanatra szinte kezdtem hinni Mollie szirénekről szóló történeteinek. Elmeséltem Jake-nek. Először megdöbbent, de aztán jót nevetett.
– Tőlem aztán akár homár is lehetne – felelte. Holnap feleségül veszi Brennát. Még soha nem láttam ilyen boldognak. Még a halászszerencséje is megváltozott: újabban rekordfogásokat ejt! Ha ez így megy tovább, lassan megveheti az új csónakot.
Már egy hónapja nem láttam az ikreket. Az eddig összegyűjtött anyag alapján kell majd megírnom a tanulmányomat. Pedig azt reméltem, hogy még további feljegyzéseket és fényképeket is tudok készíteni róluk. Az ikrek eltűnése nagy veszteség a tudomány számára, de nekem, személyesen is...

Winn elővette a jegyzetfüzetből Alice Brennáról készített rajzát, és behatóan tanulmányozni kezdte a különös képet. Brenna átható, szinte esdeklő tekintettel nézett rá, hogy Winn felfogja végre a felfoghatatlant.
A lánynak eszébe ötlött az a múlt heti délután.
– „Mindig is mélyre tudtam merülni és sokáig bírtam a víz alatt maradni – mondta Simon. – Még gyakorolnom sem kellett. Én más vagyok, Erwinna.”
Winn gyorsan visszalapozott a jegyzetekben ahhoz a részhez, amely a fókák testi felépítéséről szól, amit éppen akkor olvasott, amikor Simon megjelent a parton. Izgatottan olvasta, mit is írt az apja annak idején a fókákról.

... Merülésnél a fókák szívverése a percenkénti százhúszról tízre csökken. Egyszersmind gyengül a szívdobbanások ereje is. A következmény: jóval kisebb oxigénigény. A szív erősebb záróizomzatának köszönhetően ez szinte a vérkeringés megszakításához vezet. Csupán a létfontosságú szervek oxigénellátása biztosított. Ezáltal igen kevés oxigén is huzamos ideig használható. Amíg az emberek a víz alatt, oxigénbevitel nélkül, általában néhány perc alatt eszméletüket vesztik, a fókák tíz-tizenöt percig képesek víz alatt maradni. Sőt, mértek már harminc percet megközelítő időtartamot is.

Winn a Brennáról készült rajzra pillantott.
– Simon anyja..., te bizony egy szirén voltál.
Az állóóra elütötte az éjfélt. Winn fogta az orbáncfüvet és kiosont a házból. Leszaladt a Fókaöbölbe vezető ösvényen.
Még oda sem ért, már hallotta a dalt. Fölkapaszkodott egy sziklára és lenézett a tengerre. A partot ellepték a fókák. Halkan dalolva kiemelkedtek a vízből, és egy-egy kiáltással levetették vastag bundájukat. Fehér testük szinte világított a holdfényben. Bundájukat vállukra dobva a szirének lassan kitáncoltak a tengerből, föl a sziklákra, végig a parton.
A szirének boldog, szívhez szóló, mégis édesbús dala messzire zengett az éjszakában. Olyan volt énekük, mintha emberek dalolnának. Hangjuk mégis úgy hatott Winn-re, mint a tenger morajlása. Még szerencse, hogy a kemény sziklán hasalt, így legalább biztosan tudta, hogy nem álmodik Attól félt, hogy örökre itt marad, elvarázsolva, ezen a helyen.
A távolból egy magányos, kétségbeesett kiáltás hasított bele a dalba. A Zokogó Fókaszirt felől hallatszott. Winn szorosan megmarkolta az orbáncfüvet. Lemászott a szikláról és egy kis, kitaposott ösvényen az öböl fölé kinyúló sziklaperemre kapaszkodott, ahonnan ráláthatott a Zokogó Fókaszirtre. Fényesen ragyogott a hold. Winn fölpillantott az égre. A teliholdnak sziporkázó, kerek udvara volt.
Lenézett a vízre. A szirten, kezét a vízbe tartva, egy fókatündér térdelt. Szebb volt az összes többi szirénnél. Bundáját vállára terítette. A szőrme egyik oldalán lyuk tátongott. Hosszú, fekete haja lazán omlott le hátára.
Winn rögtön tudta, hogy Brenna az. Ekkor a nő, fekete szemével Winnt keresve, fölnézett. Szóra nyílt az ajka. Winn azonban nem értette, mit mond.
– Elvette, elvette, mit vett el tőle? – hajtogatták egyre a hullámok.
Winn hegyezte a fülét. Brenna, szemében még mindig ugyanazzal a kétségbeesett, szánalomkeltő pillantással nézett rá. Egy pillanatra elült a szél, a tenger felszíne tükörsima lett. Lehunyta a szemét. Mire ismét fölnézett, az asszony már eltűnt.
A szél ismét tombolni kezdett. A szirt körül forrongott, habzott a víz. Aztán még egyszer természetellenes csönd támadt a tengeren, a szirt körül pedig vérvörösre változott a víz színe.
Winn aznap már másodszor érezte, hogy egészen elgyengül a térde. Túl közel állok a szikla széléhez, futott még át az agyán. De már nem volt ideje visszalépni. Az utolsó, amire még emlékezett, az orbáncfű illata volt.