A vasárnap volt a hét egyetlen napja, amikor Simonnak nem kellett segédkeznie a rákászásnál. Elhatározták hát Winn-nel, hogy meglátogatják Mollie-t. Ha valaki tud a múlt és jelen titkairól mesélni, akkor az csakis Mollie lehet.
Napkeltekor útnak is indultak.
– Mollie a tyúkokkal kel – mondta Simon.
A kunyhó ismét ködbe burkolózott, Mollie pedig már terített asztallal várta őket. Az öregasszony egy magasra kelesztett, nagy, édes süteményt tálalt elébük, amit zabkalácsnak mondott. Kicsit száraz volt és rágós. Az íze azonban vajra, citromra és mandulára emlékeztetett. Winn ivott hozzá egy kortyot a narancs és fahéj illatú teából.
Simon gyors, nagy kortyokban fölhörpintette teáját. Amikor már a zabkalácsa felét is megette, tartott egy kis szünetet, és mielőtt újra beleharapott volna, így szólt:
– Mesélj valamit az édesanyámról!
Mollie elsárgult körmével rajzolgatta a csésze mintáját.
– Azon az éjszakán, amelyen a mamádat a partra vetette a tenger, kiáltásokat sodort a szél – kezdett bele a történetbe. – Másnap reggel állított be Jake azzal a fekete hajú lánnyal. Rögtön tudtam, kiről van szó. Igen... A sérülése nagyon súlyos volt. A vállcsontja szilánkokra hasadozott. Kalendula kenőcsöt és nadálytő kivonatot tettem a sebére. Aztán nagyanyám szőtte gyolccsal és pókhálóval bekötöztem. – Mollie fölnézett a sarokba, ahol most is egy nagy, fekete pók szövögette a hálóját. – Tudtam, hogy túl fogja élni.
Madárkaromhoz hasonló kezei közt csak forgatta, forgatta a csészét.
– Brennának azonban nagy volt a bánata. Arra pedig nem volt gyógyfüvem. Bánat ellen nincsen gyógyír. Akkor sem volt, ma sincs.
Winn arra a jelenetre gondolt, amikor Brenna kétségbeesve keresgélt kezével a vízben, mintha örökre elvesztett volna ott valamit.
Simonnak ökölbe szorult a keze.
– Nem tudom, mit művelhetett vele az apám. Valami borzalmas dolgot. A hullámoktól hallottam. Ezért is hagyta el. De vajon...
Winn tudta, amit Simon nem mert kimondani: őt sem szerette volna az anyja?
Mollie a kezét nyújtotta Simonnak. A fiú egy kicsit habozott, majd megfogta az öregasszony ráncos kezét.
– Melyik anya ne szeretné a gyermekét? – kérdezte Mollie. – Az év vége felé vettem észre, hogy már nem szereti Jake-et. Csak azért maradt még, hogy téged a világra hozzon. Nem volt benne biztos, hogy milyen alakban is fogsz majd megszületni. Szüksége volt a segítségemre. Embergyerekként jöttél a világra. Láttam rajta, mennyit küzd magával, hogy megbocsássa emberi mivoltodat. De a szirének sem jobbak vagy rosszabbak nálunk, embereknél. Nem akart és nem tudott tovább maradni. Valami kis melegség, amit őrzött még szívében Jake iránt, arra indította, hogy meghagyja neki a gyermekét. Amíg aztán egyszer meg nem tudsz majd mindent.
Puck fölébredt, kinyújtózott, és nyávogott egyet.
– Igen – felelt neki Mollie. Majd ismét Simonhoz fordult: – Az édesanyád azonban örökül hagyott neked valamit: a választás lehetőségét.
Puck odament Simonhoz, és a farkát a fiú lába köré tekerte. Mollie fölállt, és a tölgyfaládához lépett. Hangosan megnyikordult a fedele. Mollie óvatosan odébbrámolta a kincseit, és a láda mélyéről egy darabka összehajtogatott, koromfekete prémet húzott elő.
Lecsukta a láda fedelét, és lassan az asztalhoz lépett. Letette a szőrmedarabot Simon elé. A szőrme felborzolódott, mintha csak élne.
Simon csak nézte, nézte a szőrmét, asztalra tett kézzel, mozdulatlanul.
Winn azonban kinyújtotta a kezét, és megérintette. Puha, meleg fogása volt. Gyorsan visszahúzta a kezét. Egy elfilcesedett, megkeményedett helyet is kitapintott. Valami ragacsos dolog száradhatott rá a szőrme szélére. A közepén pedig valami keményet érzett. Mollie-ra nézett. Az öregasszony becsukta a szemét, majd újra kinyitotta, és bólintott. Winn kiterítette az összehajtogatott szőrmét. A közepén egy puskagolyóra bukkant.
Simon visszahőkölt.
– Mi... mi a csoda ez?
– Ez a golyó volt a vállában.
Winn kezébe vette a golyót. A tompán fénylő rézdarab az egyik oldalán kissé behorpadt. A hegyén egy alaktalan, sötétszürke csomót lehetett látni.
– Bizony, szilánkokra hasadozott a csontja, mint a száraz fa.
Winn visszatette a golyót a szőrmére.
– A papám azt írta a jegyzetfüzetébe, hogy Brenna válla a sziklákon zúzódott szét.
– Mert Brenna azt mondta. Pedig ez a golyó okozta a sérülést. Magam szedtem ki belőle. Le kellett vágnom egy kicsit a hajából, hogy el tudjam látni a sebét. Rajtam kívül senki más nem volt ott, mégis csak suttogva merte kimondani, amit akart, hogy őrizzem meg azt a tincset. Akkor elárulta nekem a titkát, miféle varázslattal változhat szirénné az ember. Úgy értem, olyasvalaki, akinek sellővér folyik az ereiben. Már akkoriban megérezhette Simon születését. Egyik éjjel aztán beszéltek hozzám a hullámok. Kinyitottam a tölgyfaládát, és egy szőrmedarabot találtam ott a levágott haj helyén. Abból tudtam meg, hogy el akar hagyni minket. Úgy-úgy. Másnapra aztán el is tűnt a fókabunda a füveskamrámból...
Simon megsimogatta a szőrmét.
– Ez a szőrmedarab segíthet hát nekem fókává változni?
– Igen. A három varázséj bármelyikén a szőrme és a varázslat ereje fókává változtat téged. De... – nézett az öregasszony mélyen a fiú szemébe – ha annak idején Brenna fókabőre elveszett volna, soha többé nem változhatott volna vissza fókatündérré. Tehát ha te az átváltozás során elveszíted emberi bőrödet, soha többé nem válhatsz emberré. Amint befejeződik az átváltozásod, nincs többé visszaút. Soha többé!
Simon visszahúzta a kezét. Winn látta, hogy remegnek az ujjai.
– Őrizd meg nekem, kérlek, az átváltozás titkát meg a szőrmét még egy darabig! – mondta Mollie-nak.
Az öregasszony fogta a fókabundát, és visszarakta a ládába. Amikor lecsukta a fedelét, Winn megkérdezte:
– Az édesapámnak miért kellett meghalnia?
Mollie megállt a láda mellett.
– Életet az életért – mondta ünnepélyesen. – A természet törvényei könyörtelenek.
Winn-nek olyan érzése támadt, hogy megtalálta a kirakós hiányzó darabját. Megpróbálta a helyére illeszteni. Forgatta a darabkát minden irányba. Hogyan is illene a képbe? De képtelen volt fölismerni, hogy mit vagy kit ábrázolhat az az apró részlet.
Puck most Winnhez dörgölődzött, az ő lábára tekerte a farkát. Mollie ránézett.
– Nem mondhatom meg, gyermekem. Azt valaki másnak kell megtennie.